Magyar foci

Megszólalt Csányi Sándor Storck távozásáról

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének mai ülésén a testület elfogadta azt a közös megegyezéssel megszületett megállapodást, amelynek következtében Bernd Storck távozik a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói pozíciójából. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az elnökség ülése után adott interjút az mlsz.hu-nak.

 

Hogyan született meg a döntés?
– Az Andorra elleni mérkőzés után azt mondtuk az elnökség tagjaival, mindenki megérdemel egy második esélyt, különösen az, aki sokat, és másoknál nagyobb sikerrel dolgozott. Azt feltételeztük, hogy az őszi mérkőzések megmutatják, merre érdemes tovább haladnunk, kell-e váltanunk a kapitányi poszton. Bernd Storckkal egyeztetve most mindketten úgy láttuk, hogy ezt a második esélyt már nem tudja a kapitány kihasználni, mert menet közben elfogyott körülette a levegő, elveszett a sikerek előfeltételének tekinthető hit, ezért nincs értelme a folytatásnak. Ezt az érvelést ma az elnökség is elfogadta. 

Ön sem bízott már Storck sikerességében?
– Személy szerint továbbra is nagyra tartom Storck úr nálunk kifejtett szakmai teljesítményét, az általa irányított korosztályos és felnőtt válogatottak kiemelkedő eredményeit. Korábban azt mondtam, egy olyan munkaszerető, elhivatott emberre van szükségünk, mint Bernd Storck, és ez a véleményem ma sem változott. Az szubjektív, hogy melyik szakember jobb a másiknál, de az tényszerűnek mondható, hogy Storck az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt: vb-döntőbe jutott az U20-as válogatott, Eb-döntőbe az U17-es és felnőtt válogatottunk, európai 13-dikként a FIFA ranglistán 18. helyre jutott az A-csapat a vezetésével. Ezek a sikerek nem vitathatóak el sem tőle, sem a csapatoktól. Mindezzel együtt, az utóbbi időszak eredményei ismeretében egyetértek a távozásával. 

Kevesebb mint egy hónap van a következő mérkőzésekig, nem jelent ez problémát?
– A magyar válogatottnak az az érdeke, hogy minél több nemzetközi meccsen szerepeljen, minél több helyzetben tudják magukat kipróbálni a játékosok. Ez azért is fontos, mert a hazai klubcsapatokban sajnos ezt a rutint, a BL- vagy az EL-csoportmeccsek tapasztalatát nem tudták megszerezni a játékosok, a külföldi légiósok közül sokan pedig nem játszanak meghatározó szerepet. Éppen ezért kötöttük le az év végi meccseket is Luxemburg és a vb-résztvevő Costa Rica ellen, és a következő félévben is megragadunk minden alkalmat újabb barátságos mérkőzésekre. Ha nem tudunk október 25-ig a szempontjainknak megfelelő szövetségi kapitányt kinevezni, akkor megbízott kapitányra lesz szükségünk, amire már korábban is volt példa Egervári Sándor lemondása után. 

Ön szerint van remény arra, hogy a magyar futball sikeresebb legyen a következő időszakban?
– Bernd Storck eredményei azt bizonyítják, hogy a lehetőségek megvannak ehhez. Viszont bárki, aki Magyarországra érkezik dolgozni, annak újat, nagyobb tudást, tapasztalatot kell behoznia, legyen szó játékosról, vagy akár szövetségi kapitányról. Az elmúlt év tapasztalatai azonban arra is figyelmeztetnek: amennyiben a klubok és az utánpótlás-akadémiák nem fejlődnek, a magyar játékosok nem tudnak komoly nemzetközi mérkőzéseken szerepelni, külföldi elitbajnokságokban tapasztalatot szerezni, akkor nem reális az előrelépés. A nehézséget az jelentheti, hogy akadnak tehetségek, de a magyar élvonal csapatai a nemzetközi értelemben az elvárások alatt teljesítenek évek óta, így a hazai bajnokság játékosait nehéz bedobni egy-egy kiélezett nemzetközi meccsre. 

Mi lesz a többi, hazánkban dolgozó német szakemberrel?
– Andy Möller Storck úrral együtt távozik. A többiek esetében, ahogy eddig, ezután is a munka minősége döntő a számunkra. Aki jól dolgozik, tudást, tapasztalatot hoz hazánkba, azt meg kell becsülni. Aki pedig nem dolgozik magas színvonalon – legyen szó magyar, vagy külföldi szakemberről –, annak nem kínál szerződést az MLSZ. Egyébként jelenleg 23 főállású munkatárs dolgozik a férfi szakágban, ebből a hírekkel szemben mindössze 4 német. Az ő sorsukról az új vezetéssel közösen döntünk majd, és ha jó szakemberek, akkor segíthetnek nekünk a jövőben is. 

Mennyi pénzébe kerül az MLSZ-nek Storck távozása?
– A szerződés felbontásának nincs külön költsége. Természetesen a hónap végéig őt megillető díjazást kifizetjük, azon felül nincs semmilyen más kifizetés. Sajnos, többszöri cáfolatunk ellenére, egyes bulvárlapokban felelőtlen állítások és horribilis összegek szerepeltek Storck úr havi járandóságával és a szerződés felmondásával kapcsolatban, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valós tényekkel. 
 

Mikorra várható az új kapitány megnevezése?
– A szövetség új feladatot kapott: meg kell találni azt a szakembert, aki visszatéríti a válogatottat a franciaországi Eb-n tapasztalt sikeres útra. A tárgyalások már a napokban elkezdődnek, és hamarosan eredmény is várható. Biztosíthatok mindenkit, hogy a szövetség a maga részéről a jövőben is mindent a legmagasabb minőségben tesz meg azért, hogy sikeres legyen a magyar futball. De ismétlem, ahhoz, hogy tartósan eredményeket érjünk el, most már mindenekelőtt a klubok teljesítményének, az utánpótlás nevelésének és a csapatok nemzetközi versenyképességének kell a fejlődést megalapoznia. Ehhez kérjük a klubok, a szakemberek elkötelezett munkáját, és a szurkolók lelkesítő támogatását és türelmét.

Kirúgták Bernd Storckot! " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

Már nem a német szakember a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

 

Íme, az MLSZ bejelentése Bernd Storck távozásáról " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

Újabb részletek!